![]() ![]() |
2010.03. 27. - 16:50:29
Létrehozva:
#28261
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
folyt. köv. (IMG:style_emoticons/default/laugh.gif)
De jött egy kis gond. A fülem. Állandó gyulladás, stb., egy műtét kellett, mert ha nem megsüketülök (Jézusom, és akkor hogy hallanám a Mode-ot?) de innentől kezdve úszás nuku. Aztán kosárlabda. Onnantól kezdve ez volt a minden a suli mellett. Délután hosszú edzések, hétvégén meccs. Egyszer itthon, aztán idegenben. Bejártuk az országot, külföldön is voltunk. Mini, serdülő, ifi, Nb1 tartalék, Nb1 azt hiszem így következik igen, így haladtam felfelé. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Aztán jött egy időszak, mikor elég rossz helyzetbe került a női csapat, alig volt játékos, és fiatalokkal pótolták ki. Szóval bekerültem a "rendes" felnőtt csapatba így, bár játszani nem játszottunk, csak ültünk a kispadon. Egy sportoló sokszor az alapján határoz meg egy várost, hogy ott milyen stadion van, milyen csarnok, én is így voltam. Tehát kedvencem Sopron. Jaj, de jó volt. Az történt, hogy valaki sajnos lesérült a felnőtt csapatban, mi már az utánpótlás már lejátszotta a nagy mérkőzés előtt a miénket. És egyszer csak szólt az edző, hogy én menjek! Jézusom, most is ha belegondolok, jaj! Szóval a többiek már felöltöztek, elmentek városnézésre, vagy egyéb, mikor nekem menni kellett a "nagyokhoz" az öltözőbe. Már tele volt a csarnok, izgatott voltam, de nem izgultam, tudtam, hogy rajtam semmi nem fog múlni, ülni fogok végig, csak ha valaki ne adj Isten eltöri a lábát, akkor lépek pályára. De aztán kezdődött a meccs. Mikor bemondják a neveket, és felfutsz, és annyi ember előtt és tapsolnak stb. Jaj!!! Fenomenális érzés volt. Annyira büszke voltam! És tudod, szüleimnek idő se volt szólni, hogy legalább tudják, mert ha már idegen pálya, sajnos nem láthatták, mert több ilyenben nem volt részem. (IMG:style_emoticons/default/sad.gif) (IMG:style_emoticons/default/sad.gif) (IMG:style_emoticons/default/sad.gif) ... |
|
|
|
2010.03. 27. - 16:58:13
Létrehozva:
#28262
|
|
|
Painkiller ![]() ![]() ![]() ![]() |
Ha most itt vagy, és tényleg érdekel (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) akkor írok kicsit addig, úgyis jó érzés nosztalgiázni, és még úgysem kell indulnom. Hát, lenne sok minden, de azért nem fogok regényeket írni. Szüleim sportoltak, de nekik sem sikerült az élsportoló szintet tovább vinni, csak addig, mint nekem, 20 éves korukig. (IMG:style_emoticons/default/sad.gif) Apukám kosarazott, nagyon magas én is az lettem. Anyukám kézilabda. Evidens volt, hogy ebben a városban a foci, de inkább a kosárlabda a menő, nem sok választék van, tehát kosárlabda fele hajlottunk, és hát ugye lósznya voltam mindig is. Ügyesen mozogtam már kiskoromban is. Kellett felvételezni tesi tagozatra, felvettek és mivel voltam különösen ügyes a felvételin? Hát a labdával. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Aztán hallottunk ugye Egerszegi Krisztináról és én beleszerelmesedtem az úszásba. Úgy volt, hogy amikor ötödikes vagy, akkor kell sportágat választani, amit onnantól kezdve aktívan csinálsz, addig minden másban próbálgatta magát az ember. Na igen, marha jól úsztam, saját magam tanultam meg egyedül, imádtam a vizet, (hú erről is van sztorim, volt hogy majdnem megfulladtam, úgy mentettek ki) és szépen mindig belemerészkedtem, egyszer csak tudtam magamtól úszni. ... Szóval úsztál.Engem apukám tanított meg.Tudom hogy nem jól veszem a levegőt de úszni akkor is nagyon szeretek.Élvezem a vizet. Könnyednek és súlytalannak érzem magam benne. Lósznya vagy? (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Sosem hallottam még ezt a szót. Nekem a kézi labda nem ment.Kosarazni megpróbáltam.Volt olyan időszakom hogy állandóan néztem az NBA-t . Michael Jordan, Scottie Pippen imádtam a Chicago Bullst. |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:00:40
Létrehozva:
#28263
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
folyt. köv.
Aztán aztán, annyi minden történt. Sajnos nem feleltem meg a várakozásaimnak, maga a csapat sem, nagyon nem volt akkor jó, és úgy éreztem, nem haladok, mi lesz így velem. Akkor már az állandó sérülések is nehezítették. Magas sarkúban azóta sem tudok járni, sírva megyek benne egy óra után, Achillesem tönkre van, lumbágóm volt, stb. Mikor elkezdtem a kórházban dolgozni, estére már sírtam a fájdalomtól, mert 12 órát lehúzni, hogy egyfolytában trappol az ember, elég nehéz, ráadásul hajolni, betegágy mellett, szóval ez elég fizikai. Na de visszatérve, sajnos én hagytam akkor ott a csapatot, de nagyon sokat sírtam, sokáig nem tudtam kijárni meccsekre sem, tévébe sem nézni, mert ahogy hallottam a közönséget, sípszót, megrázkódtam az érzéstől. Egyszerűen nem volt benne kilátás, állandó kispados voltam, nem adtak lehetőséget, és a csapat mindig vesztett, nem volt pénz, de ami fájdalmas volt, én még így sem kerültem be játszani. Szóval, összetett volt a probléma, én sem voltam valószínű elég jó játékos, maga az edzők sem voltak akkor jók, plusz akikkel akkor játszottam, mind eltűnt, felszívódott, tehát senkiből nem lett semmi sajnos... Nem sikerült az álmom. Csak részben. Egyébként Apukám mindig biztatott, hogy kisebb csapatokban, egyéb bajnokságokban, alacsonyabb osztályban játszhatnék, de nekem akkor akkora volt a sértődöttségem, hogy nem bírtam. No meg, azt mondtam. Ha nem lehetek profi akkor nem kell az alantas. Nekem voltak nagy álmaim, a kicsivel nem érem be. Most már tudom, hülyén döntöttem. Szóval úsztál.Engem apukám tanított meg.Tudom hogy nem jól veszem a levegőt de úszni akkor is nagyon szeretek.Élvezem a vizet. Könnyednek és súlytalannak érzem magam benne. Lósznya vagy? (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Sosem hallottam még ezt a szót. Nekem a kézi labda nem ment.Kosarazni megpróbáltam.Volt olyan időszakom hogy állandóan néztem az NBA-t . Michael Jordan, Scottie Pippen imádtam a Chicago Bullst. (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Hát ez biztos valami jó kis zalai tájszólás! Hehehe. Na, bocsi most aztán jól leírtam... |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:04:14
Létrehozva:
#28264
|
|
|
Painkiller ![]() ![]() ![]() ![]() |
Biztos nagyon jó érzés lehetett pályára lépni akkor és kár hogy több nem volt.Miért hagytad abba?Már olvasom is:)
Igen , sajnos az ember néha hülyén dönt.De az vigasztaljon téged hogy ha bármi probléma is adódik de az edződ jó akár emberileg, akár a profizmusa te nem így döntesz. Amikor egy csapatban játszol nagyon sok mindent alá kell rendelned a csoport érdekei miatt. Ha nincs egy jó vezető akkor az egész széthullik. A hozzászólást -Marishka- szerkesztette a következő időpontban: 2010.03. 27. - 17:12:18 |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:07:22
Létrehozva:
#28265
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Lényegében ennyi.
Bár tényleg elég sok mindent tudnék mesélni, 20 évesen már abbahagytam előtte egy-egy évet a sulinkban játszottam, meg levezetésnek edzettem, azért nem lehet abbahagyni egyik napról a másikra a mozgást, mikor minden áldott nap keményen csináltad. Szóval ez volt odáig az életem. Más nem érdekelt. Buliba nem jártam, nem fiúztam, tényleg nem volt hapsim, semmi. Valamilyen szinten egy beszűkült életet éltem. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:14:42
Létrehozva:
#28266
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Tudod, ott voltam már, kész felnőtt és se egy szerződés, se semmi.
Azért akkor már munka kellett. De ma már mindent másképp csinálnék. Fenébe. Mindegy, túlléptem rajta, csak ha visszagondolok, akkor nagyon rossz. Igen, ez a legszebb emlékem mind közül, és imádom Sopront. Á tényleg. Apa mindig hülyéskedett, kicsi voltam már azt mondogatta, majd amikor skandálják a neved: Niki, Niki, Niki. (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) És mindig jókat nevettünk, igen így lesz, mondtam. Merész álmaim voltak!!! Hát ennyi jutott, de ez nagyon szép volt. És milyen jó lehet Dave-éknek, mikor csinálják, és tapsolunk és stb. Azért ez elég hálás dolog!!! Érezni, tudni, hogy jó vagy, hogy érdemes volt! Nem mint a mostani munkám, nem tapsol és nem emel fel senki, ha jól csináltad... Hmm. De még egy köszönöm is ritka. |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:14:43
Létrehozva:
#28267
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Gyerekek, annyi agyalágyult beteg volt, hogy kész. Ezek nem is betegek! :S Az egyik azon röhögött, hogy véletlenül megnyomta a nővérhívót és én odaszaladtam potyára. Erre a szobatársával úgy röhögtek, hogy a párnájukat csapkodták nevettükben. Szerintetek normális az ilyen? Nagyon vicces, marha vicces hogy feleslegesen odasiettem. :S Az ilyen az nem is beteg, aki így tud szórakozni. Elég szomorú, a másik beteg meg épp haldoklik a szomszédban, de ne is zavarja őket. :S Niki ez nagyon nem volt szép a betegtől,hogy finoman fejezzem ki magam.Legalább elnézést kérhetett volna. |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:15:37
Létrehozva:
#28268
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Most megyek!!!
Köszi, hogy nosztalgiázhattam! És bocsi, a sok írásért!!! Megyek szurkolni! (IMG:style_emoticons/default/wink.gif) lassan... |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:19:25
Létrehozva:
#28269
|
|
|
Painkiller ![]() ![]() ![]() ![]() |
Lényegében ennyi. Bár tényleg elég sok mindent tudnék mesélni, 20 évesen már abbahagytam előtte egy-egy évet a sulinkban játszottam, meg levezetésnek edzettem, azért nem lehet abbahagyni egyik napról a másikra a mozgást, mikor minden áldott nap keményen csináltad. Szóval ez volt odáig az életem. Más nem érdekelt. Buliba nem jártam, nem fiúztam, tényleg nem volt hapsim, semmi. Valamilyen szinten egy beszűkült életet éltem. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Megnéztem , most 27 éves vagy. Korán abbahagytad , el tudom képzelni micsoda akaraterő kellet ahhoz hogy végigcsináld.Szerintem az élsport már túl sokat követel. Amiket írtál , a sok sérülés, betegség.Majdhogynem tönkreteszi a szervezetet pedig nem ez a célja.A Beszűkült életed nem lett volna nem kerülsz be a válogatottba , nem lettél volna annyira jó.Mindennek ára van. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Jó volt olvasni , ne viccelj!!!! Menj és szurkolj! Jó hangos legyél ! Had érezzék a játékosok amit te éreztél mindig! (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) A hozzászólást -Marishka- szerkesztette a következő időpontban: 2010.03. 27. - 17:22:27 |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:19:49
Létrehozva:
#28270
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
pápá Niki!!
Szia Vica (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:21:20
Létrehozva:
#28271
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
pápá Niki!! Szia Vica (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Szia Mode. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Pá Niki jó volt olvasni amit írtál magadról. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:26:18
Létrehozva:
#28272
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Na...hát nekünk is ott kellene állni (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif)
(IMG:http://lh5.ggpht.com/_jTZN_7nbyoA/SNoveTTpu1I/AAAAAAAAHcM/cTpxmJjyQ90/1221762079761_f.jpg) |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:34:08
Létrehozva:
#28273
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
sziasztok! először is: sajnálom, hogy nem értitek mi volt a problémánk. nem a perverzkedéssel volt bajunk, hanem annak a már-már közönséges nyelvezetével. (legalábbis az én fülem/szemem érzékeny erre - lassan már én kérek elnézést azért, hogy szólni mertünk!) lendüljünk már át ezen légyszi! nincs semmi gond se a perverzkedéssel, se a képek bepakolásával (azzal sosem volt!!! - úgyhogy nem tom Mode miért kellett emiatt hisztizni) vica: neked sem kell elraknod a perverz éned! mindent lehet, csak kulturált keretek között - legalábbis szerintem. na mindegy, lapozzunk!!! Valószínű azért nem értettük mi a probléma mert egyszerűen ez nem volt akkora probléma mint amekkora lett belőle. Pardon én nem gondoltam azt a bizonyos kifejezést ennyire közönségesnek fogjátok találni mert szerintem annál vannak sokkal közönségesebbek is.Különben voltak napok itt amikor eleresztettük magunkat és röpködtek az "érdekes" kifejezések és senki nem akadt fent rajtuk sőt jóízűen röhögtünk,hogy mennyire perverzek vagyunk és lehet akik olvastak minket azt gondolták,hogy már-már súroljuk a kultúra kereteit. Oké értem én mindent lehet kultúrált keretek között,bár én nem hiszem,hogy annyira kultúrálatlanul fejeztem volna ki magam. |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:40:58
Létrehozva:
#28274
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szép, jó reggelt Nőcik! Lécci, ne dramatizáljuk már túl ezt az egészet... úgy érzem nagyon kultúráltam nyilvánultam meg a korábban emlegetett kérdéskörben, és direkt írtam is, hogy nem azzal van a gond, hogy írtok meg hülyéskedtek, hanem azzal, ahogy megfogalmaztátok, mert engem is zavart. De én már túlléptem ezen, szóval részemről lezárva. Angie nincs túldramatizálva az egész csak rosszul esett ennyi.Ha elmondom hogy érintett akkor már dramatizálok? A megnyilvánulásoddal nem volt gond csak igazából nem értettem miért kapom mert szerintem mint már mondottam ez nem volt akkora probléma.Sőt azt sem értem mi volt a gond a megfogalmazásunkkal mert volt már annál erősebb megfogalmazás is itt és senki nem akadt ki rajta. Jól van zárjuk le. |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:44:03
Létrehozva:
#28275
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Szia Vicuska! (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif)
Mi finomat főztél ma? A hozzászólást -Neo71- szerkesztette a következő időpontban: 2010.03. 27. - 17:44:30 |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:51:41
Létrehozva:
#28276
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
na sziasztok, pipik Lola, a gonosz vitakirobbantó most két hétre elmegy haza, lehet tapsikolni (IMG:style_emoticons/default/wink.gif) na de komolyan, sajnálom, hogy belementünk ebbe az egészbe, kicsit elszomorít, de nem fogok ezen matekolni. semmi baj a perverzkedéssel, sőt, azért járunk ide. a világért se hagyjad abba, Vicus, te vagy ebben itt a legjobb mindőnk közül (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) de tényleg. no mindegy, tényleg sajnálom ha sértődés meg megbántódás lett a dologból. nem annak volt szánva. Lola egyáltalán nem tapsikolok mert nem leszel két hétig mert hiányozni fogsz de azért érezd jól magad otthon és pihenjél. Hát még én,hogy sajnálom ezt a kialakult helyzetet és ha téged elszomorított akkor mit szóljak én.Tegnap este már annyira rossz kedvem volt,hogy sírva fakadtam és még Dave látványa sem tudott feldobni.(az nálam pedig ritkaság) Nem sértődtem meg csak nem esett jól egyáltalán. Én vagyok a legjobb a perverzkedésben itt?Köszi...de majd igyekszem,hogy ne legyek vele közönséges és háromszor meggondolom majd mit írok nehogy megint ilyen gond akadjon. Szia. (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Ma semmit mert szombatonként szoktam hazamenni anyukámhoz és a mamámhoz és akkor ott ebédelünk. Na...hát nekünk is ott kellene állni (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) (IMG:http://lh5.ggpht.com/_jTZN_7nbyoA/SNoveTTpu1I/AAAAAAAAHcM/cTpxmJjyQ90/1221762079761_f.jpg) Hát ja Mode. (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) |
|
|
|
2010.03. 27. - 17:58:15
Létrehozva:
#28277
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
|
|
|
2010.03. 27. - 18:00:15
Létrehozva:
#28278
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Mode.. nem tudom mi bajod, igazán éles a nyelved, és teljes mértékben vihar a biliben, amit csinálsz... mindenkinek joga van megmondania a véleményét, főleg úgy,hogy kultúrált, és senkit nem bántott meg szerintem. Soha senki nem szólt semmiért, igazad van, hogy ugorjuk át, godnolom te is sok mindent átugrassz... nincs is ezzel gond. Nekem is csak az volt a bajom,hogy vizuális vagyok, és az, hogy megmosom a seggem, kicsit vulgáris... és látom magam előtt (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Persze, mondhatnátok, hogy mi is tudunk gusztustalanok lenni, mert pl én nagyon el tudom engedni a szám, de én egészen másról irok igy néha (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) az szerintem nem gond.. Ezen nem kell fennakadni.. pl rám is simán rám szólt már Capri, hogy ne használjam azt a kifejezést, hogy kúrás, mert zavarja... el is fogadtam, és egyáltalán nem sértődtem meg raja, mindössze annyi,hogy kértem tőle más alternativát magára a folyamtra. ... jöttek is a válaszok Edóka bár nem nekem írtad ezt de azért engem is érint. Én nem szoktam átugrani egy hozzászólást sem mindenkiét elolvasom max azért nem reagálok rá mert nem tudok mit mondani. A másik ha a "megmosom a seggem" vulgáris akkor a DM fiúk micsodájának emlegetése nem az?Mert ugye általában arról szól a dumcsi. Zárásul részemről még annyit,hogy nem hittem volna,hogy ebből ekkora baj lesz.De mivel már elnézést kértem nem teszem újra mert akkor meg az lesz a baj. Ígérem nem mondok többet ilyet. Akkor most már átlendülünk ezen az egészen? |
|
|
|
2010.03. 27. - 18:00:42
Létrehozva:
#28279
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
|
|
|
2010.03. 27. - 18:01:38
Létrehozva:
#28280
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
|
|
|
![]() ![]() |
