![]() ![]() |
2010.10. 10. - 11:09:02
Létrehozva:
#44841
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Na egyelőre ezek derültek ki a könyv tartalmáról:
Martin 2006 áprilisában hagyta abba az ivást. Az előtte megelőző este elment Fletch-csel, Peterrel és Christiannal inni és másnap úgy döntött, hogy abbahagyja a piálást (amit pár hónapja tervezgetett, szóval nem volt semmiféle különleges oka, hogy pont aznap hagyja abba). És a koncert után rögtön a hotelba ment. Azt mondta, hogy egyáltalán nem volt nehéz józanul színpadra állnia. De hogy néha fél tőle, hogy visszacsúszhat, és nem akarja magát kitenni túl sok veszélyes helyzetnek. Kéthetente Sue "átengedi" neki a gyerekeket. Ilyenkor Mart 6:45-kor kel és gondoskodik a gyerkőcökről - reggelit csinál nekik és elviszi Calo-t a suliba... (IMG:style_emoticons/default/wub.gif) Mikor Berlinben élt Christinával, közös hobbijuk volt, hogy felolvasott német könyveket a nőnek, aki - ha szükség volt rá - kijavította a német kiejtését. (Ez megmagyarázza, hogy miért nincs tipikus brit akcentusa mikor németül beszél.) Meg említik, hogy a Policy of truth borítóján Suzanne van. (mondjuk ezt már tudtam) Többen is azt mondják a csajok közül, hogy a Dave-ről szóló Trevor Baker könyvhö képest (tudjátok, amiből összefoglalókat írtam) ez az "Insight" sokkal jobban megéri, hogy elolvassuk. Tele van anekdotákkal, amik nem olyan elterjedtek. Pl. Martnak volt egy zongorás estje Stefan Olsdallal a Placebo-ból. (Tudjátok, a magas vékony meleg basszusgitáros) - és a csaj, aki ezt írta meg van győződve róla, hogy Stef odavan Martért XPPPPP na egyelőre ennyi van a topikban infó. |
|
|
|
2010.10. 10. - 11:26:57
Létrehozva:
#44842
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
JUHÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!!! végre lejött az animém!!!!!!!!!!! (50 részes (IMG:style_emoticons/default/tongue.gif) )
asszem miután kimostam-lezuhiztam-hajat mostam ebéd közben el is kezdem (IMG:style_emoticons/default/tongue.gif) már hiányoltam egy komolyabb, jó animét (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 11:45:16
Létrehozva:
#44843
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
jó lehet az a könyv... nyomják kifelé angolul legalább!!! kell!
na, én utánanézek az i love you philip morris című filmnek, ha tudom, letöltöm, és megnézem. amíg lejön meg megasztár/x-faktorolok, tea, takaró, izzadás, szotyi (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 12:04:23
Létrehozva:
#44844
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Brigiék azt mondták, hogy nagyon jó az a film. én pár hónapja próbáltam leszedni, de nem találtam meg sehol. ha szerencsével jársz, adsz nekem is linket???
|
|
|
|
2010.10. 10. - 12:25:38
Létrehozva:
#44845
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
http://hotfile.com/dl/62230323/92a5dca/Szr....part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/62239115/42e953b/Szr....part2.rar.html vagy van fileserve-es, vagy rapidshare-es. de szerintem ez a leggyorsabb. ha amúgy nem szoktál ilyesmit megtalálni, ajánlom figyelmedbe a pirateclub.hu oldalt. regisztrálsz, és eléd tárul a warez mennyország (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 13:15:00
Létrehozva:
#44846
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
köszi, köszi nagyon!!!!!!!!!!
hogy vagy egészségileg? |
|
|
|
2010.10. 10. - 13:24:39
Létrehozva:
#44847
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
megvagyok. torkom nem az igazi de sztem lázam nincs.
azért fekszem még picit |
|
|
|
2010.10. 10. - 15:01:06
Létrehozva:
#44848
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
jól van akkor, gyógyulgassál! (IMG:style_emoticons/default/smile.gif)
közben nekiálltam főzni is (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) (rántott csirkemell krumplipürével + csemege ubival (IMG:style_emoticons/default/tongue.gif) ) asszem érzem már Kramcsák eljövetelét, mert kajás vagyok eléggé XD na már mászik le végre a film is - alig akarta megnyitni a linket ez a lassú net... :S |
|
|
|
2010.10. 10. - 16:30:17
Létrehozva:
#44849
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Na egyelőre ezek derültek ki a könyv tartalmáról: Martin 2006 áprilisában hagyta abba az ivást. Az előtte megelőző este elment Fletch-csel, Peterrel és Christiannal inni és másnap úgy döntött, hogy abbahagyja a piálást (amit pár hónapja tervezgetett, szóval nem volt semmiféle különleges oka, hogy pont aznap hagyja abba). És a koncert után rögtön a hotelba ment. Azt mondta, hogy egyáltalán nem volt nehéz józanul színpadra állnia. De hogy néha fél tőle, hogy visszacsúszhat, és nem akarja magát kitenni túl sok veszélyes helyzetnek. Kéthetente Sue "átengedi" neki a gyerekeket. Ilyenkor Mart 6:45-kor kel és gondoskodik a gyerkőcökről - reggelit csinál nekik és elviszi Calo-t a suliba... (IMG:style_emoticons/default/wub.gif) Mikor Berlinben élt Christinával, közös hobbijuk volt, hogy felolvasott német könyveket a nőnek, aki - ha szükség volt rá - kijavította a német kiejtését. (Ez megmagyarázza, hogy miért nincs tipikus brit akcentusa mikor németül beszél.) Meg említik, hogy a Policy of truth borítóján Suzanne van. (mondjuk ezt már tudtam) Többen is azt mondják a csajok közül, hogy a Dave-ről szóló Trevor Baker könyvhö képest (tudjátok, amiből összefoglalókat írtam) ez az "Insight" sokkal jobban megéri, hogy elolvassuk. Tele van anekdotákkal, amik nem olyan elterjedtek. Pl. Martnak volt egy zongorás estje Stefan Olsdallal a Placebo-ból. (Tudjátok, a magas vékony meleg basszusgitáros) - és a csaj, aki ezt írta meg van győződve róla, hogy Stef odavan Martért XPPPPP na egyelőre ennyi van a topikban infó. Ó reggelit csinál a drága? (IMG:style_emoticons/default/wub.gif) A Stef is odavan érte? Nem csodálom. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Tényleg egész jó könyvnek hangzik. Bárcsak kiadnák angolul. Köszi a beszámolót. Rántott pipi nyami. Lola, gyógyítgatsd magad. Ja és a képet el ne felejtsd Angie-ról. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 16:40:52
Létrehozva:
#44850
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Jajjj,gyerekek!
Tegnap anyáméknál találtam egy tök jó képet,magamról! A Trixxi kedvéért ide is feltöltöm!! Nehogy már lemaradjon rólam,mert nincs fészbúkja... (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Na,mégegyszer!! Hátha így nagyobb lesz.... (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif)
Csatolt állományok
|
|
|
|
2010.10. 10. - 16:55:02
Létrehozva:
#44851
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
hehehe, a kis torkos süni! XD
Trixxi: hát én is remélem, hogy kijön angolul is!!! na pár rajz DA-ról: (IMG:http://fc06.deviantart.net/fs71/f/2010/283/2/0/dm_by_kunstlerschwarzweiss-d30g83n.jpg) (IMG:http://fc09.deviantart.net/fs71/i/2010/283/6/b/dave_gahan_by_kunstlerschwarzweiss-d30g8c1.jpg) (IMG:http://fc08.deviantart.net/fs70/f/2010/283/2/1/2123e9003e2719dd737bc455892da485-d30g8e7.jpg) (IMG:http://fc02.deviantart.net/fs71/f/2010/283/f/3/depeche_mode__by_kunstlerschwarzweiss-d30g717.jpg) |
|
|
|
2010.10. 10. - 16:56:53
Létrehozva:
#44852
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Jaj Süni milyen édes kis hajasbaba voltál (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif)
Köszi hogy a kedvemért beraktad ide is. (IMG:style_emoticons/default/wub.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 16:58:47
Létrehozva:
#44853
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Jaj Süni milyen édes kis hajasbaba voltál (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Köszi hogy a kedvemért beraktad ide is. (IMG:style_emoticons/default/wub.gif) Heheheee Trixxikém,a kedvedért bárhova berakom...... (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 17:05:58
Létrehozva:
#44854
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Süniiiiii te kis hamis (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) Usi ezek nagyon jók!!!! A változatosság kedvéért megint a telefonomat bűvölöm... Létrehoztam a nokia fiókomat, csak most ez a rohadt nokia ovi suit progi nem akaja felismerni a telómat. Háá itt van össze vagytok dugva, miért nem megy???? Á már kész vagyok... Ja ma én is ügyes voltam, átültettem a virágaimat (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Most pedig várom az uram, elment a mekibe. Nyami |
|
|
|
2010.10. 10. - 17:22:30
Létrehozva:
#44855
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Na most látom a tévében, hogy Pritték mennek az új De Niro étterembe. Niki hol vagy???
Gyerünk Pestre!! Én lefoglalom a Jolie-t, te meg megetetheted Bradet. Na? Aztán cserélünk (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) |
|
|
|
2010.10. 10. - 18:33:07
Létrehozva:
#44856
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
na egy csaj írt véleményezést a Martos könyvről. lefordítom nektek:
"Az első dolog, amit meg kell jegyeznem, hogy végül egy ennyire photoshoppolt képet választottak a borítóra. Ez nem tükrözi Martint, mert nem így mutatják be. A fotó nem illik a könyv tartalmához, mert a könyvet nagyon jól írták meg, könnyű olvasni és élénk képet fest Martin Lee Gore-ról. (amit a kép nem) Érezni, hogy az írók szenvedélyt és szeretetet dolgoztak bele a könyv részleteibe. A Depeche Mode történetét Martin szemszögéből írják meg. Az 'Insight' kronológiai sorrendben íródott - minden albumhoz tartozik egy-egy fejezet, ezek között pedig kisebb elkalandozások találhatók, fejezetek Mart életének különféle területeiről. Pl. a berlini tartózkodásáról - ez a fejezet nagyon érdekes, mivel kapcsolódik Bowie Berlinben töltött idejéhez: merre járt, mit csinált... Aztán van egy másik fejezet Mart előadói képességeiről és hogy ezek miként fejlődtek a 30 év alatt. Van egy fejezet Daniel Millerről és a Mute-ról, egy másik pedig olyan előadókról, akiket a DM inspirált. Itt található a történet a Placebo-s Stefan Olsdal-lal. Az 1997-es Top of the Pops előadás után Andy meghívta a Placebo-t az éttermébe. Martin akkori kedvenc itala a barack pálinka volt (a snapsz az ezt jelenti ugye? - ezt én kérdezem XD)... Kétségtelenül vicces volt az az este és Martin meghívta Stefant , hogy nézze meg a zenei gyűjteményét (mivel úgy hallotta, hogy Stefan nagyon szereti a DM-et). Sajnos azonban annyira részeg volt, hogy erre végül nem került sor... Egy kicsit később Stefan találkozott Martinnal Párizsban és meggyőzte őt, hogy adják elő ezt a zongorás estet. A Ziggy Stardust-ot nyomták le együtt (ez egy David Bowie album amúgy). Stef játszott a zongorán, Mart pedig az ölében ülve!!!!!!!!!!! énekelt. Stefan nagyon ideges volt, mert mindent tökéletesen próbált eljátszani ezen a különleges eseményen. Eztán Martin megköszönte Stefnek, aki marhára zavarban volt. Az a rész, ami a SOTU korszakkal foglalkozik nagyon érdekes, mivel két interjú is van benne Martinnal, amikben az egyedülálló apa szerepéről is beszél, amit eddig még sosem tett. Mesél arról, hogy milyen érzés, hogy három gyereke van, hogy mit jelent számára a művészet, és hogy miként próbálja biztosítani a gyerekeinek, hogy felfedezzék a művészeteket anélkül, hogy befolyásolná őket. Suzanne kéthetente viszi el hozzá a gyerekeket. Úgyhogy ilyenkor korán fel kell kelnie, el kell látnia őket, hogy jól induljon a napjuk, majd elviszi Calo-t a suliba. Néhány kép is van a könyvben. Sajnos csak fekete-fehérek és ugyanolyan papírra vannak nyomtatva, mint a könyv többi része, úgyhogy a minőségük nem túl jó. Tetszik, hogy ez a könyv Martinról és a Depeche Mode-ban folytatott munkásságáról szól. Arról, hogy Ő miként befolyásolta a munkákat, hogy Ő milyen döntéseket hozott, hogy Ő miként viselkedett egyes szituációkban. Nincs olyan sok új információ róla (mivel nem sokat beszél magáról az interjúkban), de az írók a legjobb interjúkat választották a könyvhöz, ami egy érdekes nézőpontból vizsgálja Martin életét." no ennyi. |
|
|
|
2010.10. 11. - 05:27:41
Létrehozva:
#44858
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Jó reggelt!
Tök szupi volt a színház, és Lolának is nagyon tetszett (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Hiába, az Experi nem tud rosszat csinálni (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Annyira jó volt a zene, a koreográfiák meg az egész történet. Tiszta romantika, humor (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) Ahh, jót tett! Nekem meg külön izgalom volt az egész, hiszen ismeretlen utakon vezettem, és sikeresen valahogy kikapcsoltam az útvonal újratervezést és mikor elrontottam hát nem kicsit leizzadtam, a megérzéseim viszont kisegítettek XD Aztán életemben először parkoltam 3 szintes mélygarázsban XD Usi, kösz a képeket és a Martin könyv tartalmát! Jó lenne, ha más nyelven is megjelenne nem csak németül. Trixx, sajnálom az új kolléganődet (IMG:style_emoticons/default/sad.gif) Szegény... az újakkal nem kellene így bánni senkinek sem. Na, a családi vállalkozások ezért működnek mindig így! Fúj.... az első munkahelyem pont ilyen volt, gyűlöltem. Ahhhhhhhhhhhhhhhh, nincs kedvem dolgozni, aludni akarok. (IMG:style_emoticons/default/smile.gif) |
|
|
|
2010.10. 11. - 07:40:03
Létrehozva:
#44859
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
reggelt!
örülök, hogy jó volt az előadás! (IMG:style_emoticons/default/biggrin.gif) én még kóma (IMG:style_emoticons/default/tongue.gif) (IMG:http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs094.snc4/36087_161274927234757_100000567521816_456055_3724203_n.jpg) (IMG:http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs025.snc4/33610_161282230567360_100000567521816_456115_5465223_n.jpg) (IMG:http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs427.snc4/46985_160280774000839_100000567521816_451012_6787741_n.jpg) |
|
|
|
2010.10. 11. - 07:41:59
Létrehozva:
#44860
|
|
|
devotee ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Usi, nagyon klassz ez az utolsó Only when I lose myself képekből összerakott (IMG:style_emoticons/default/smile.gif)
Ébredj! (IMG:style_emoticons/default/wink.gif) |
|
|
|
![]() ![]() |
